Kategóriák
Egyéb Fejtágítás Ötletek és tippek Tech

Siker a Google által – Miért fontos a pozíciónk?

Google – Szinte nincs olyan internet felhasználó, aki ne ismerné, vagy használná napi szinten. Árulkodó lehet az is, hogy a magyar nyelvbe is már átvettük az idegen kifejezést, és a „ráguglizni valamire” egy mindennapos szófordulattá nőtte ki magát.

Az emberek többsége csak rövid ideig képes koncentrálni. Ugyanez a helyzet a keresésnél is, általában az első öt eredményen túl semmi más nem érdekli őket. A második oldalra pedig mindössze már csak a keresők 4.8%-a látogat el. Ezért is nem mindegy, hogy a saját weboldalunk hol helyezkedik el a Google-ön. Benne vagyunk-e abban a bizonyos top 5-ben, vagy épp, hogy kívül esünk a határon?

Bármennyire is nem szeretnénk, a keresőkben elfoglalt helyünk jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy mennyit adunk el egy adott termékből, vagy szolgáltatásból.

Milyen a levegő a csúcson?

2013-ban készült egy felmérés, miszerint az első helyet elfoglaló weboldal az összes forgalom 33%-át csábítja magához. Jelentősen lemaradva mögötte, a második hely már csak 18%-ot jelent, és így exponenciálisan csökken a weboldalra látogatók száma pozíciótól függően.

Ha tehát az eladásokat nézzük, a helyzet a következő: Tegyük fel, hogy 1 000 felhasználó keres rá valamire, amit Te is árulsz a weboldaladon. Ha csak minden ötvenedik látogatóból lesz vásárló, aki 1 000 Ft-ért megveszi a terméked, akkor is 16 500 Ft bevételre tehetsz szert. Ez abban az esetben történik, ha az első helyen vagy listázva a Google-ön. Viszont, ha már a második helyet foglalja el a weboldalad, akkor ugyan ezekkel a számokkal az már csak 9 000 Ft bevételt jelent. Tehát az első helyen szereplő weboldal majdnem kétszer annyi bevételt tudhat magáénak, mint a második helyen lévő.

Mit tegyünk, hogy elérjünk a csúcsra?

Bármi is legyen a pozíciónk jelenleg, szerencsére könnyen változtathatunk rajta. A megoldás: SEO. Az angol Search Engine Optimization magyarra fordítva annyit tesz: keresőkre való optimalizálás. Ennek segítségével tudjuk mi magunk átvenni a hatalmat a Google felett és jobb pozíciót elfoglalni a kismillió keresési eredmény között.

Ha weboldaladra még nem telepítettél SEO plugin-t, akkor érdemes beszerezned egyet. A Yoast SEO plugin-t csak ajánlani tudjuk, ami a WordPress-szel kompatibilis. Ha elakadsz, és nem tudod, mi az, amin szükséges lenned változtatnod, a színkódos bővítmény segít neked. Részletesen kiemeli, hol szükséges még módosítanod, javaslatokat tesz, hogy optimalizálni tudd az oldalad.

A három legfontosabb lépés, ami nélkülözhetetlen az első hely megszerzéséhez:

  • Állapítsd meg, melyik kulcsszavakra szeretnél megjelenni a keresőben,
  • Találj olyan kulcsszavakat, amik kapcsolódnak a profilodhoz,
  • Optimalizáld weboldalad tartalmát!

SEO tippekért olvasd el korábbi cikkünket is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük