Kategóriák
Fejtágítás

3+1 technológiai áttörés 2018-ban

A technológia egyre csak fejlődik. Szakemberek igyekeznek minden nap azon, hogy az életünket jobbá, könnyebbé varázsolják, és megoldást kínáljanak az egész világot érintő problémákra.

Ebben a cikkünkben összeszedtünk nektek 3+1 olyan technológiai újítást, amik nagy hatással lehetnek életünkre, és akár a jövőt is átformálhatják.

1. 3D fém nyomtatás

Bár a 3D nyomtatás már jópár éve él már a köztudatban, elég nehézkesen indult neki a fejlődésnek. Ezenkívül csak horribilis összegek árán tudtunk eljutni addig, hogy műanyag kockát tudjunk nyomtatni. Ma már eljutottunk arra a szintre, hogy akár 200 – 300 000 Ft-ért tudjunk a saját otthonunkba is 3D nyomtatót vásárolni. Mindemellett elkezdtek olyan printer-eket is gyártani, amik nem a korábban megszokott műanyaggal dolgoznak, hanem más anyagokat használnak.

A Lawrence Livermore National Laboratory 2017-ben alkotott meg egy olyan modellt, ami képes rozsdamentes acélt nyomtatni, mely kétszer olyan erős, mint a korábbi prototípusok. Ugyanebben az évben vált elérhetővé a Markforged által megkreált 3D fém nyomtató, amit kevesebb mint $100 000-ért tudnak megvenni a nagyobb cégek. A GE 2018-ban el is kezdte tesztelni és alkalmazni a nyomtatót, melyet a cég a Markforged printer mintájára készített, és képes nagyobb fém alkatrészeket is nyomtatni. A termék nemsokára vélhetően elérhető lesz a nagyközönség számára is.

2. Mesterséges embrió

2018 áttörés volt a mesterséges reproduktivitás terén. Az angol Cambridge-i Egyetemen a világon először hoztak létre állati embriót csak őssejteket felhasználva. Bár az embrió néhány napos korában el is pusztult, a kísérlet igazi úttörőként szolgálhat a jövőre nézve.

A mesterséges embriók egyfelől megoldást kínálnának az olyan családok számára, akik természetes úton nem tudnak gyermeket nemzeni. Azok számára, akik várandósak viszont, a magzat korai státuszában a kutatók képesek lesznek génmódosítással elkerülni különböző betegségeket, a hibás géneket kijavítani. Azonban azt ne felejtsük el, hogy a mesterséges reproduktivitással etikai kérdések is felmerülnek!

3. AI mindenkinek

A mesterséges intelligencia (AI) eddig csupán azoknak a nagyvállaltoknak volt a játékszere, akik megengedhették maguknak. A többi vállalkozás, start-up számára az AI a megfizethetetlen kategóriában foglalt helyet. Ebben az évben azonban megszületett a felhőalapú mesterséges intelligencia gondolata. Bár ebben is többnyire a nagyobb cégek keze van benne, mint például az Amazon vagy a Google, már sokkal több ember számára elérhető.

A jövőbeli cél pedig az lenne, hogy a mesterséges intelligenciával az olyan iparágak, mint az orvostudomány, a feldolgozóipar, vagy az energia területén dolgozók munkáját segítsék.

+1 Pixel Buds

Emlékszünk még a Galaxis útikalauz stopposoknak című filmbeli/könyvbeli jelenetre, amikor Bábel-halat tesznek a fülükbe, hogy megértsenek minden idegen nyelvet? A valóságban az a helyzet, hogy az ötlet már nem is tűnik annyira távolinak. A Google megalkotta a Pixel Buds fülhallgatót, mely a Google telefonjára letölthető alkalmazás segítségével fordítja le a hallottakat a kiválasztott nyelvre, azonnal.

A működési elv egyszerű: az egyik személy a telefonba beszél, a másik a fülébe helyezi a fülhallgatót, és hallgatja a lefordított szöveget. A $159-os termék talán megoldást jelenthet a jövőben a nyelvi különbségek miatt kialakuló problémák áthidalásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük