Kategóriák
Fejtágítás Tech

Mesterséges intelligencia – Mit jelenthet a munkádra nézve?

Az önjáró autóktól kezdve a virtuális asszisztensek és a chatbot-ok világáig, a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence – AI) mindenütt megtalálható. Ez egy olyan technikai újítás, ami a jövőben is velünk marad, és nagymértékben fogja megváltoztatni az életünket.

Manapság a legtöbb tech startup a mesterséges intelligencia fejlesztésére épül. És ha hihetünk a tech-szakértőknek, akkor a mesterséges intelligencia nemsokára átveszi a munkahelyek és az életünk feletti uralmat is. Aggodalomra azonban semmi ok! Még mielőbb elkezdenél azon nyugtalankodni, hogy nem lesz munkahelyed, nézzük meg, hogy hol tart a mesterséges intelligencia most, és mi várható a közeljövőben!

Mi is az a mesterséges intelligencia?

A Techopedia szerint a mesterséges intelligencia a számítástechnika egyik területe, amelynek célja olyan intelligens gépek létrehozása, amelyek az emberekhez hasonlóan gondolkoznak, dolgoznak és reagálnak. A mesterséges intelligencia a következő négy dologra épül:

  • Beszédfelismerés
  • Tanulás
  • Tervezés
  • Problémamegoldás

Régebben, ha rákiabáltál a telefonodra, hogy játsszon le egy AC/DC számot, valószínűleg nem történt volna semmi. A gépi tanulás, a deep learning, a természetes nyelv feldolgozása és az adat tudomány területein dolgozó szakemberek célja, hogy a szoftvereket intelligensebbé tegyék, és az egyszerű bináris technológián túlszárnyaljanak. Ma pedig már az Apple-s Siri és az Amazon-os Alexa ott vannak velünk a mindennapokban, hogy információt gyűjtsenek és dolgozzanak fel azáltal, hogy beszélgetünk velük. Ez egy évtizeddel ezelőtt még teljesen elképzelhetetlennek tűnt.

Hogyan lesz hatással az életünkre a jövőben?

Az AI valószínűleg egy olyan forradalmat fog előidézni, mint az ipari forradalom volt a 18-19. században, amely elpusztította a hagyományos munkahelyeket.

Automatizált munka

Carl Benedikt Frey és Michael Osborne tanulmánya szerint a munkahelyek 47% -a teljesen automatizálható lesz a következő évtizedekben.

Az analitikus munkahelyeken dolgozók, mint például a mérnökök, az orvosok, űrhajósok, könyvelők, szakácsok, nehéz számításokat és logikát igényelnek, amelyek összetettek és magasabb szintű képzést igényelnek. Ezek a munkák kevésbé valószínűek, hogy automatizálva lesznek.

Az interaktív munkahelyeken dolgozók, például a marketingesek, tanárok, értékesítési képviselők, ápolók, TV-s személyiségek, kognitív készségeket és azonnali válaszokat igényelnek. Ezeket nehezebb automatizálni, így nem valószínű, hogy mesterséges intelligencia fogja felváltani őket.

Fizikai munkák, kézi feladatok, például a teherautók betöltése, tisztítás, festés házak, táblázatok kitöltése stb. olyan rutin feladatok, ahol az automatizálás könnyen átveheti a vezető szerepet.

Nem rutinjellegű munkák, mint például a tanárok, vagy bármilyen kiszolgáló személyzet feladatai szintén nehezebben automatizálhatóak.

Új munkahelyek teremtése

A mesterséges intelligencia a kulcs a jövőhöz. Azonban még mielőtt fejest ugranánk az AI hatásainak elemzésébe, tegyünk egy lépést visszafele, és gondoljuk végig, a közelmúltban milyen változások következtek be életünkben. Új munkahelyek születtek a népszerű közösségi platformok által. Az Instagram, a Facebook és a YouTube népszerű eszközök lettek a közönség megteremtéséhez és megélhetéséhez. Az olyan munkák, amik programozással, online marketinggel, digitális hirdetésekkel foglalkoznak, 20 évvel ezelőtt még teljesen elképzelhetetlenek voltak. Mára pedig már egyre nagyobb teret hódítanak meg.

A 21. század kihívásai új munkaköröket teremtettek meg. Sokukhoz elengedhetetlen a mesterséges intelligencia használata is. Az AI nemcsak segít a hatékonyság növelésében, de akár a bevételszerzést is megkönnyítheti vállalatok számára. A mesterséges intelligencia segítségével az egyes folyamatok optimalizálhatók és automatizálhatók lesznek, míg más szektorok több támogatást élvezhetnek majd. Ilyen például az egészségügy, vagy az oktatás.

Ez pedig azt jelenti, hogy több képzett szakemberre, tanárokra, orvosokra, ügyvédekre, mérnökökre stb.  lesz szükség. Továbbá a technológiai területen dolgozó szakembereknek is követniük kell a mesterséges intelligencia fejlődését, amihez ismét magas fokú oktatásra és új munkahelyekre lesz szükség.

Tehát: mesterséges intelligencia fog helyettesíteni minket?

A mesterséges intelligencia egy olyan technológia, amely biztosan hatással lesz a munkahelyekre. Ahol megvan annak a lehetősége, hogy AI segítségével tudják növelni a hatékonyságot, ott valószínűleg be fogják vetni ezt az igen értékes fegyvert. Azonban a technológia még mindig gyerekcipőben jár és igen költséges, ezért még a közeljöbőben nem valószínű, hogy az egyes munkahelyeken robotok fognak dolgozni helyettünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük