Kategóriák
Tech

7 idei trend a felhők világából

Ha valaki 2019-ben bármiféle üzlettel foglalkozik, nagy eséllyel vesz igénybe felhőalapú szolgáltatást. Legyen szó akár honlapról, akár alkalmazásról, a jó minőségű felhőalapú szolgáltatások jócskán kiveszik részüket abban, hogy a vállalkozások sikeresek legyenek a márkaépítésben. A következő időszak több forradalmi változást hoz majd a felhők világában. Vessünk egy pillantást azokra a legfontosabb trendekre, amelyeket érdemes lesz követni idén!

1. Kvantum boom

Az első kvantumszámítógépek még labilisak voltak, és a kvantumállapotot is csak pár percig voltak képesek megtartani. 2013-ban azonban sikerült elérni a 39 perces stabil időt. Azóta igazi bumm történt a kvantumszámítógépek világában, amelynek egyik vezére az IBM. Két évvel ezelőtt mutatta be saját megoldását IBM Q Experience néven. A többi vállalat, mint például a Google és a Microsoft, azóta igyekeznek létrehozni saját kvantumszámítógépüket.

A tudósok jelenleg úgy vélik, hogy a kvantumszámítógépek tömeges használatára még legalább 10 évet várni kell. Addig azonban figyelemmel kísérhetjük ezen gépek fejlődését és valós képességeit. Az IBM kvantumszámítógépe képes megoldani olyan nehéz feladatokat, mint az adattitkosítás, időjárás-előrejelzés vagy összetett egészségügyi problémák kezelése, s mindezt összehasonlíthatatlanul rövidebb idő alatt, mint a hagyományos számítógépek.

2017 novemberében az IBM újabb mérföldkövet ért el. Megalkotta a kvantumszámítógépek 5 qubit (kvantumbit) és 20 qubit verzióját, és egyúttal elérhetővé tette felhőalapú szolgáltatásait olyan fejlesztőknek, akik képesek kihasználni ezen gépek masszív teljesítményét. Olyan márkák jelentkeztek elsőként a tesztelésre mint a Barclays, a Samsung és a Daimler Honda.

Később az Alibaba is belépett a fejlesztők sorába, és a kínai tudományos akadémiával karöltve megalkotta a 11 qubites kvantumszolgáltatást, amely nyilvánosan elérhető felhőalapú platformján. Ez a második leggyorsabb kvantumszámítógép az IBM felhőalapú gépét követően. A kvantumszámítás és -alkalmazások piaca gyors ütemben fog növekedni a közeljövőben. 2023-ban a várható értéke 1,9 milliárd dollár, míg 2027-ben ez már 8 milliárd dollár lesz.

Ezért is érdemes figyelemmel követni ezt a szegmenst. Csak 2018-ban 10 kvantum startup lett létrehozva, és ezek száma a következő években csak növekedni fog. A legnagyobb ezek közül a D-Wave System, amely elsőként értékesít kvantumszámítógépeket. További pár tucat cég komponenseket hoz létre, mint például algoritmusokat, alkalmazásokat vagy szoftveres eszközöket. Amint az IBM-nek, az Alibabának vagy más vállalatnak sikerül majd felhasználni felhőalapú szolgáltatásukban a kvantumszámítás erejét, az a technológia adaptációjának felgyorsulását is eredményezi majd.

2. A cloud növekedése

A felhőalapú szolgáltatások piaca továbbra is folyamatosan nő, így ugrásszerű növekedésre számíthatunk a következő években.

  • A SaaS (software as service) 2020-ra előreláthatólag 18 %-kal fog növekedni.
  • A PaaS (platform as service) szolgáltatásba fektetett összeg 32%-ról 56%-ra fog nőni, így 2019-ben ez lesz a leggyorsabban növekedő szektor.
  • Az IaaS (infrastructure as service) piac értéke 2020-ra valószínűleg eléri majd a 73 milliárd dollárt is.

Ha a felhőalapú szolgáltatások egészét nézzük, láthatjuk, hogy egyre több vállalat használja a felhőalapú megoldásokat, elsősorban az azok által kínált egyszerűség és nagy teljesítmény miatt.

3. Hibrid megoldások

A felhőalapú megoldások meglehetősen összetettek, így sok vállalkozónak fejtörést okoznak. Néhány vállalat szeretné adatai egy részét házon belül tudni, míg mások inkább nyilvános felhőben tárolnák adataikat.

Ezért is lesznek egyre népszerűbbek a hibrid megoldások, amelyek segítségével saját tempóban és mértékben lehet váltani a felhőalapú adattárolásra, folyamatokra. 2019-ben sok vállalat választja majd előreláthatólag a hibrid felhőt, amely hatékonyságot és eredményességet kínál. Több lehetőség közül is választhatnak a felhasználók. Néhányan többféle rendszert vesznek majd igénybe, mint például az IBM-et vagy a Google-t, míg mások a magán és nyilvános felhő keverékét használják majd. 2019-ben a cloud a kulcstechnológiák egyike lesz, ezért mindenképpen tudnunk kell azt, hogy melyik megoldás válhat be nekünk.

4. Növekvő méret, csökkenő ár

A kapacitás növelése a cloud technológia trendjének szerves része. 2017-ben a világszintű felhő mérete körülbelül 600 exabájt volt. 2018 végére a kapacitás elérte ennek dupláját, azaz az 1,2 zettabájtot. A méret növekedésével azonban csökkennek az árak. Ez azért váratlan fordulat, mert a kereslet növekedése miatt azt feltételeztük, hogy az árak is nőni fognak. Ám itt pont az ellenkezője igaz. A versenytársak belépése a piacra az árak rohamos csökkenéséhez vezet. Így a trend azt mutatja, hogy nagyon alacsony díj ellenében egyre nagyobb felhő kapacitást kaphatunk.

5. 5G hálózatok

A hatalmas mennyiségű adat magával hozza a nagy sebességű internet iránti igényt. Az LTE már elérte saját határait, így egyre inkább az 5G felé tekintgetünk. Az általa elérhető sebesség akár 4Gbit/mp is lehet. Az 5G hálózatokat már több ország is letesztelte 2018-ban, és úgy tűnik, hogy minden készen áll a tömeges alkalmazásra.

Az 5G hálózat előnye az, hogy nincs szükség nagy és főleg drága infrastruktúrára a hálózat kiépítéséhez. Épp ezért az olyan fejlődő országok is várnak rá, mint India vagy az afrikai országok. Ez a felhő alapú megoldások iránti keresletet csak tovább növeli majd.

6. Lendületben az IoT

Az IoT (Internet of Things) szintén egy nagy bummon megy keresztül, ezért fontos, hogy minőségi felhőalapú szolgáltatások biztosítsák működését. Az itportal.com szerint 3,6 milliárd eszköz csatlakozott az internethez 2018-ban. 2015 elején ez csupán milliós nagyságrendű volt, év végén már milliárdokról beszélhettünk.  Az adoptálás sebessége hihetetlenül gyors, és az IoT-vel számos lehetőség, ám probléma is felmerül.

Kezdjük is a legnagyobb problémával, amely a felhő megoldásokat is meglehetősen érinti – a biztonsággal. Épp emiatt kínálnak a vállalatok különböző biztonsági megoldásokat, amelyekkel megvédhetjük adatainkat, vagy korlátozhatjuk a hozzáférési engedélyeket különböző alkalmazások és szolgáltatások számára. Épp így nő azon hackerek célzott DDoS támadásainak is a száma, akik ezeket az eszközöket használjak. További trend a smart areas. A csatlakozás új szintet ér el a városokban olyan berendezéseknek köszönhetően, mint az új biztonsági kamerák és smart autók.

A kutatások azt mutatják, hogy az intelligens otthonok piaca 2020-ban el fogja érni az 53 milliárd dollárt.

7. GDPR, ami csak növeli a homályt

Ezek után nem meglepő, hogy a cloud legnagyobb gyengesége továbbra is a biztonság, főleg a GDPR bevezetését követően. A felhő által nyújtott előnyök miatt sok vállalat alkalmazza ezeket a megoldásokat anélkül, hogy alaposan mérlegelnék a biztonsági kockázatokat.  2020-ban a sérült helyek 99%-a olyan biztonsági réseknek lesz köszönhető, amelyek legalább 1 éve ismertek lesznek a biztonsági szakértők és informatikai szakemberek körében.

2019-ben az adatvédelem még bonyolultabb lesz a GDPR miatt. A cégek gyors transzformációja azt eredményezi majd, hogy a munkafolyamatok 89%-a felhőben fog megvalósulni 2020-ban. A GDPR feltételek teljesítése nem lesz könnyű feladat.

Ha képesek vagyunk előnyt kovácsolni ezekből a trendekből, nem csak vállalkozásunk javára válnak majd, de stratégiai előnyre is szert tehetünk. Ti már készen álltok az idei kihívásokra, vagy még a tavalyi év feladatai várnak megoldásra nálatok?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük